• Blog oldal
• Archívum
• 

végülis ja

via GreenR

spagetti western

- És mi van az új Szatyorral?

- Megy, ott voltam szombaton. Úgyhogy most már két helyen van átvevőpont. Hívjuk egymást Erával, hogy "figyelj, nincs nálatok véletlenül az XY csomagja? - De, basszus, de. - Jó, akkor megyünk, húsz perc múlva ott vagyunk." Öt megállóra van egymástól a kettő négyeshatossal.

***

http://recorder.blog.hu/2011/05/09/danger_mouse_amp_daniele_luppi_present_rome_a_teljes_album

Dobjuk fel ezt bakeliten, az lenne a menő, a könnyű amerikai sör mellé. Bírom azt, amikor betalál egy zene, mint Isten ujja. Ide és ekkor ezt kapod, tessék, és tudja. Fülledt koranyári délután van reggeltől estig. Mindenki szédeleg, elfelejtem, hogy ügyfélnél kezdek reggel, este az emeletre indulok tai chi edzés után a földszint helyett, ki tudja mit keresve az iskola sötét zugaiban.

***

Joli minden csütörtök este önkénteskedik a Szatyorban, de annyira, hogy ma már egyedül vitte a boltot. A Szatyor durván terjeszkedik, tavaly ősz óta többszörösére nőtt az ügyfélkör. Új a weblap, webshopszerűen lehet már rendelni, és megnyílt a második bázis a Gyulay Pál utcában.

Megvolt a második Susnyás bringatúra, Zsöri ezúttal nem volt beteg, csak elgörbült a péntek estéje, ő meg vele görbült, de eljött viszont phnb, aki fixivel csapatta végig a szuburbán csalitosokat. Kákának megvan végre a gépe, kompromisszummentes 29-esével dominálta a terepet, félve bújtak össze kabócák és kisnyugdíjasok. Ezúttal a XVII mélyébe tekertünk ki megnézni, ahogy Nyehi riksának flexeli szét Ida "roadrunner" feliratú lila Trabiját, aztán óriáshambás, sok csavar, fordulat, vargabetű és felfedezés. Tenyerelj a lájkra, ha erről is szeretnél posztot.

A Grundon már jön ki a zöld a talajból, de kerítésünk még nincs, fokozódik a helyzet. Megjelentek a Vörösingesek is.

Napról napra lopakodik felém az első vizsgaidőszakom 2006 óta.

Eközben a magyar élőfalu-mozgalom egyik (számomra) meghatározó figurája szombaton ismerkedős-toborzós pikniket tart:

"Életmódváltás - Vidékre költözés - Önellátás - Közösségi gazdálkodás

Ha ilyesmiken jár az eszed, de még nem tetted meg a NAGY lépést, gyere el
-> a Margitszigetre, a Japán kerthez
-> május 12-én 10-től 18 óráig
és ismerd meg sorstársaidat, add tovább tapasztalataidat vagy hallgasd meg
másokét!"

UPDATE:

A találkozó a Margit-sziget HELYETT a Fogasházban lesz (VII. Akácfa u. 51.)
www.fogashaz.hu

Május 23.-án cascading event, az EEC-s tapasztalataimat adom át, ezt mondom legalábbis mindenkinek, valójában csak rekrutákat szelektálok a postapoc survival teamembe.

Júniusban is lesz Susnyás Bringatúra, egyelőre annyi a biztos, hogy nyugat felé megyünk.

Mindenre lehet jelentkezni kommentben.

Bringázzon Csepelen!

Az egész úgy kezdődött, hogy Káka bringáját ellopták az első emeleti albérletének erkélyéről, valamikor év elején. Káka akkurátus ember, az új kerékpár vásárlásához megfelelő körültekintéssel, kínálati elemzéssel, ismerősök véleményének begyűjtésével fogott hozzá, és mutatott is úgy egy tucatnyi bicajt, amelyekre szűkítette választásait. Ekkor nála voltunk éppen Zsörivel, és hirtelen felindulásból eldöntöttük, hogy az új bicaj bejáratására kitűzünk egy  pár héttel későbbi szombatot. Így is tettünk, március közepében egyeztünk meg. Mivel vonzódom a nem magától értetődő választásokhoz és a szuburbán világ sajátos hangulatához, így nem a pilisi parkerdőre vagy Szentendére esett a választásom, hanem Csepelre.

Persze az is közrejátszott, hogy "szezonnyitó" révén (Káka és Zsöri nem hivatásforgalmi bringások, így nem voltak igazán edzésben) nem akartunk emelkedőket, csak gurulni úgy 30-40-50 kilométert. 

De Csepel-hová? Először azon csúsztunk egy komolyabbat, hogy mennyire fogalmunk sem volt a Csepel-sziget valódi dimenzióiról: az egy igen komoly méretű földdarab. Tekertem lefelé a Google Maps-et, és amikor ránézésre megfelelő távra voltunk a kilencker szívétől, odaböktem a kurzorral: így döntöttük el, hogy Szigetcsépig fogunk eltekerni, ott ebédelünk, és onnan jövünk vissza.

Az útvonaltervet nem bonyolítottuk túl, kértünk a Maps-től egy kalkulációt gyalogosra, és az eredmény zoomolt ellenőrzéssel megfelelőnek tűnt céljainknak.

A túra napjára Zsöri lebetegedett, Kának meg még bőven nem volt új biciklije, mivel aprólékos felderítőmunkája során azonosított céltárgyai többhónapos shipping révén bizonyultak csak elérhetőnek, ha egyáltalán, úgyhogy tovább folytatta a keresést és kölcsönkérte Zsöri régi Meridáját, amire Zsöri új Kelly's-ének kegyelmet nem ismerő sportnyerge volt felszerelve, és ami nem tudott felváltani a legnagyobb első fogaskerékre. 

A szuboptimális technika persze csak annyiban játszott szerepet, hogy Ká mosolya kevéssé legyen őszinte a hatvanadik kilométeren túl, de a túra összességében fantasztikusan jól sikerült, ezért írom a posztot.

A Lágymányosi-hídtól délre, a HÉV vágóhídi végállomásánál elkezdődik Soroksár, a belvárosi ember számára a világ pedig véget ér. Innen nem messze kell hídon átkelni az egzotikus Csepelre. A csepeli hídfő egyébként kulcsfontosságú pontja lesz az eseményeknek a zombi-apokalipszis során, különösen, hogy Csepelen az ipari parkban sok atombunker van, ahol jelenleg metálzenekarok próbálnak, a falakon hovatovább zombis poszterekkel készülve a jövőre. 

Itt van egy olyan kereszteződés, ahol vonatoknak kell néha megadni az elsőbbséget, legalábbis érdemes, mi is így tettünk, majd  jobb felé átvágtunk az első arrajáró lakótelepen a sziget nyugati partja felé. Igazi cyberpunk élménytúra, tekertünk tökéletesen üres hatsávos autópályán, ipari parkok, raktárak mellett, hipermarket-parkolón át le egészen a horgászokkal és kutyasétáltatókkal sem kevéssé népes homokos partig.

Innen szinte végig jól járható és bringázható utakat találtunk elhagyatott nyaralók mellett, tényleg csak egyszer kellett illegalitásban áthaladni a vízműtelepen, amely kerítéssel körbe van ugyan véve a budapesti ivóvízellátásban betöltött szerepe miatt, de előzékenységből ez a kerítés a part felé nem folytatódik, így könnyen megkerülhető. Megúsztuk fejlövés nélkül. A következő akadályt a nullás hídja jelentette, mert alatta a teljes járható részt elfoglalta egy építkezés. Itt megmutatkozott a magyar mentalitás kvintesszenciája: a terület be volt ugyan kerítve és táblák is jelezték, hogy ez egy építkezés, ahol az érintetteken kívül senkinek nincsen keresnivalója, vagyis a tervező teljes mértékben leszart mindenkit, aki áthaladna a híd alatt keresztben, DE a kivitelezés során a kerítésen vágtak két lyukat, hogy át lehessen inalni. Kár, hogy ezt csak utólag vettük észre, miután átmásztunk egy sóderhalmon a bringákkal.

Utána több kilométeren át haladtunk a vízgyűjtőn, mely a vízügyi betonépítmények és a körülöttük lévő ártéri erdő miatt teljesen úgy néz ki, mint a Zóna a Sztalkerben. (Ez csúsztatás, mert egész Csepel ugyanazt a hangulatot árasztja, de konkrétan itt ez valóban prevalens.)

A légiforgalom erősődéséből egyértelművé vált, hogy közeledünk Tökölhöz, a part menti ártér homokos rodeója egyszercsak egy laktanya betonkerítése mellé ért, amelynek sarkához érve egy lakóparkban találtuk magunkat. Átgurultunk az öregek otthonának udvarán, ahol valószínűleg az év első sütkérezésének örülhettek a bentlakók, és nekivágtunk a Csépi útnak, túránk egyetlen autóúton haladó szakaszának. 

A srácok az út ötletének estéjén mondták, hogy nézzem meg, milyen nevezetességek vannak Szigetcsépen, én pedig két perc wikipédia után felröhögve közöltem, hogy Szigetcsépen semmi nincs. Ez persze csak akkor igaz, ha az üdülőövezetet, a partot, az öblöt, a nádast nem számítjuk annak. A Horgász-tanyán ebédeltünk, frissen sütött rántot sajtott kaptam, ami odavert minden éttermi szarnak, amit nap mint nap van alkalmam legyűrni, amikor rendelni próbálok valamit félig sem elhivatott vegetáriánusként.

A visszafelé út a délelőtt izgalmasan apokaliptikus nyomasztása után igazi természetben andalgós tekerés volt fák árnyékában, nyaralók kertjei alatt, a vörös turistaútvonalon, a sziget keleti oldalán. 

Úgyhogy a szuburbán bringázás iránti szenvedélyemet csodálatosan kiélhettem, ezért jön a folytatás: Május 5.-én újra elindulunk, ezúttal a Susnyás őshazája, Kelet-Pest lesz a célterület, max. 70 kilométer, továbbra is jelentéktelen szintemelkedésekkel. Bárkit szívesen látunk, aki a gátlástalan humort és a véletlenszerűségre alapozott életérzést szívesen magáévá teszi erre a napra, kommentben jelentkezzetek.

every day I'm shovelin'

Irtóztató agyőrlés, ez megy most a munkahelyemen. Még nincs egy hónapja, hogy fulltime dolgozom valahol valakinek, újra, de már nem nagyon emlékszem az azt megelőző félévre.

"Prioritási örvénybe keveredtem", írtam ezt pár hete mailben, ez a jelenség tapasztalható a kreatívipari vállalatnál végzett munkámban is, ahol social media zsoldosként forgatom a pennát, mint digitális garabonciás, cyber-csepűrágó. És ugyanez van az életem egészében is.

A Szent István Egyetem Campusáról hazafelé vonatozva, a kockásfüzetemben kiszámoltam, hogy kb. 9-10 dolog foglalkoztat egyszerre a munkámon kívül, melyek között több olyan érték van, amiért megharcoltam, amiért fejlődtem grindoltam sokáig, szinte egyformán kedvesek, ezért szívem szerint nem tudok mást tenni, mint nagyjából egyforma mértékben elhanyagolni őket, és mindig oda kapni, ahol már leginkább szakadozik a háló, reped a léc. Ezek között szerencsére vannak időleges, projektszerű dolgok is, amelyek talán egyszer letudódnak, véget érnek, tapasztalati pont és babér és sikerélmény marad utánuk majd, a többi viszont életmódszerű.

Nézzük át, mi történt az elmúlt bő egy hónapban, ami miatt nem tudtam blogolni.

Például a SZIE: beiratkoztam alternatív-energiagazdálkodási tanácsadó szakra, vagyis két év múlva nem csak a megújuló-energia-felhasználás iránt érdeklődő értelmiségi leszek, hanem némi felületes szaktudás birtokosa is, amivel jár egy posztgrad papiros és kis jóindulattal némi alap arra, hogy tanácsot adjak, végülis sokmindent elolvastam, amit már neki nem kell, addigra.

Letoltam egy kezdő tai-chi kurzust és ottragadtam, a 108-as formából már tudok kb. hetet (najó, állítólag vannak benne ismétlődések is), és nagyon jó érzés csinálni. 

Felvettek Klímanagykövetnek. Velük az EEC-n ismerkedtem össze, eljártam pár ülésükre, városi kertek témában, aztán amikor megtudtam, hogy tagfelvételt hirdetnek, rámentem és nyertem. Kb. kétszeres lehetett a túljelentkezés, érdekes volt az általam még nem ismert régi és új tagok között ismerősökre lelni például a Minisztériumból. Most hetente igyekszem részt venni a gyűléseken és kivenni a részem a projektgenerálásból.

Jolival részt veszünk egy ÖkoKör ülésein, amelynek praktikus életjobbító manővereket lehet tanulni a szokásos témákban: vegyszermentes kaja és háztartás és élet, energiatakarékosság, tudatos vásárlás, meg a többi. Elég jó, csak kevéssé tudok ott lenni amióta fulltime leigazolt kreatív lettem. Kilencalkalmas szeánsz, őszintén ajánlom. Free.

Berobbant a Grundkert. A nevetséges méretű kutyaszaros-sóderes pázsiton heteken belül olyan szintű közösségi kert lesz kerítéssel, parcellákkal, komposztalapú biogáztermelővel és fűszerkerttel, hogy csodájára vár a világ, és alig várom, hogy kijöjjön valamelyik tehetséges fotós cimborám és készítsen pár jól átgondolt képet arról a lélegzetelállító miliőről, ami úgy néz ki, hogy jobbra tőled a Grund Hostel fura épületei és az Üllőire vezető Nagytemplom utca, mögötted a Megasztáros-Valóvilágos életérzést árasztó Corvin Sétány, szemben veled a történelmi nyolcadik kerület 50-es évekbeli családi házai és masszív tűzfalai, balra pedig gigászi beton-szerkezetek és hű társaik, a tízemelet-magas, sárga építődaruk. És egy városi haszonkert a lábad alatt.

A projektbe egyszerűen özönlik a flow, a chi, a jóakarat: a civilek, a kerület, a talajminőség-vizsgáló, minden és mindenki csak fújja a vitorlát. Nagyon érdekes élmény a részese lenni.

Sztóner Kertnek neveztem el azt a kis parcellát, amit Pécelen élő beregszászi természetgyógyász keresztanyám testnevelőtanár-vadász-úszómester-polgárőr férjétől kaptunk, hétvégi kísérleti permakultúrás projekt céllal, húsvét szombatján vetettünk, miután felástuk a területet szemerkélő esőben, kergetőző kecskegidákat nézegetve, a péceli löszfal vadnyugati hangulati háttere előtt. Az a koncepciónk, hogy hétköznap néha kiugrunk a GrundKertbe, ahová igénytelenebb dolgokat rakunk, és hétvégéken dolgozunk majd a "vidéki" kertben.

Holnap Luke Skywalker leereszkedik a Halálcsillag szellőzőcsatornájába, úgy fogok nekivágni egy különleges próbatételnek, ami az életem gyakorlatilag gyökeres felfordításáról és teljesen új professzionális irányokról szól, hússzoros túljelentkezés mellett, ráadásul nem simán szelektív hanem rögzített mércéket tartalmazó tesztek sorozata során, melyek közül a holnapi csak az első pálya lesz. Esélytelenségem nyugalommal tölt el, de azért egyre jobban foglalkoztat, hogy mi lenne, ha mégis. 

Ezután pedig Ká barátommal pénteken elrepülünk Tilburgba, a Roadburn nevű fesztivál külön jeggyel látogatható bónusz-napjának, a vasárnapi Afterburnernek alávetni magunknak.

(insert random badass oneliner here)

remélem átmegy a meszidzs

városi kertek budapesten

A FöldKelte békásmegyeri kertje két évig termelte a javakat, többet, mint amit el bírtak vinni, tölthette kosárkáját bárki, aki csak benézett.

Aztán már nem mentek ki oda nagyon messzire már olyan sokan, mint az elején, amikor még kimentek sokan, újak meg nem jöttek, ha jöttek, nem maradtak, vagy ha maradtak, akkor kevesen.

És akkor úgy lett, hogy nincs is kert már, de végülis lesz, csak már nem közösségi. Ha valaki szeretne kertészkedni a városban kis finom paradicsomot, gyümölcsöt, Miklós Dettit kell keresni itt.

Eközben 2011 telén a város kicsit rozsdás, kicsit szétfúrt mélyében valami megrándult, és tavaszra közösségi-kert kezdeményezések érthetetlen tömegét szórta ki magából, tehát már nem kell Békásmegyerre menni, akárhonnan 10 percre található lett ilyen. Különös, egyben fantasztikus fejlemény.

Össze akartam szedni őket, amelyikekről tudok, de felesleges, mert a Kortárs Építészeti Központ által üzemeltetett kozossegikertek.hu ezt már megtette, itt van, tessék.

Mi a Grund Hostel melletti építési hulladékra szórt két maréknyi füves placcon állunk neki, posztindusztriális környezetben, daruk mellett, és most nem a vízimadárra gondolok.

Ja igen, akartam is jelezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy ha most odamész egy ilyen kék pöttyre a térképen, akkor egy hegyes csúcsú fakerítéssel övezett ligetet találsz, ahol kopácsol a fakopáncs és hetykén rügyezik a ribizli, és egy szalmakalapos agrármérnök pipával a szájában jókedvűen támaszkodik vasvillájára és huncut mosollyal fogad, hogy szép jó napot, bátyámuram, hát gyöttél kertészkedni?

Még a kispesti kertről egy szót: a városi kertészkedésről könyvet írt Rosta Gábor szervezte, natív nyugdíjasok fogják művelni kis parcelláikat. Örülnek, mert ahol laknak, ott egy kurva pad sincs, csak a beton csonkjai állnak, a fa ülőkét már rég elvitték, közösség nincs, élet nincs, csak Barátok Közt, és ők még valamikor hajdanán még rendelkeztek némi kötődéssel a földhöz, úgyhogy hamar meglett a közösség a kerthez.

Budapest, izgalmas lesz kertészkedni rajtad.

Budapest, imádok biciklizni rajtad.

Egyébként Bobakrome is kispesti lakos.

elszenvedői vagy haszonélvezői

Tetszik ez a megfogalmazás.


Kiváló urbánus fenntarthatósági "kickstart" lehet ez a tanfolyam, hiperolcsón:



ÖKO HÁZTARTÁS TRÉNING VÁROSLAKÓKNAK

A kisapostagi bejelentkezés

Borzasztó lassan, de haladok a dokumentum-úti-werkfilmem vágásával.

2010 nyarán hét helyszínen hét nap alatt forgattunk, melynek eredménye hét darab olyan kisfilm lett, amely reményeink szerint a városi ember számára is szórakoztató módon számol be arról, hogy mi történik "vidékfejlesztés" címke alatt, mire mennek el eurómilliók, és top-up gyanánt forintmilliárdok még amellé. A nem-nagyvárosi lenne elvileg a természetes létforma, ma mégis lemondóan nézünk az ország minden olyan tájára, amely ott kezdődik, ahol a város nevét piros vonallal áthúzzák. Ezen is szerettünk volna egy picit változtatni, mert ennek semmilyen oka és megalapozottsága nincsen a városi ember tájékozatlanságán kívül.

Ezeket a filmeket úgy forgattuk, hogy közben készüljön nyersanyagunk egy egész estés "vidékfejlesztési roadmovie" számára is. Ezért például időről időre "bejelentkezés" gyanánt beültünk a kamera elé, és összegeztük aktuális gondolatainkat a túráról. 

Egyfajta teaser gyanánt egy ilyet posztolok most.

A videó majd' félórás, és vizuálisan nem túl dinamikus, úgyhogy "podcast" jelleggel mp3-ban is letölthető a lenti linken, így bicikilizés, mosogatás, kötés, repetitív videójátékozás közben is élvezhető.^*

A bejelentkezésben, mely az ötödik helyszín forgatási napjának estéjén "játszódik", szinte minden helyszín szóba kerül. A videóinkat valami jótét lélek playlistbe szedte, itt megtekinthetők - csak a "Vidékjáró 5", a termálvizes téma nem a mi munkánk, hanem az akkori kollégáimé, és nem ennek a projektnek a keretében készült. 


Köszönjük, ha megnézed/meghallgatod. A teljes film is érkezik, valamikor 2012-ben.

*: Tök ciki, de eddig nem sikerült feltöltenem, mindig megszakad. Cserébe megmutatom, hogyan lehet borzalmasan egyszerűen mp3-at konvertálni youtube linkből: így. 

definíciós problémák

Öko. Bió. Fenntartható. Megújuló. 


Zöld.




Illogikus, sőt, perverz helyzetben van jelentéstani, nyelvi szempontból a mozgalom. Egy logikai ördöglakattal zárja be magát az össztársadalmi diskurzus egy dohos és félhomályos sufnijába. 

Az egész üzenet lényege, hogy a természeti környezetünk, a bolygónk pusztítása ("átalakítása") olyan káros hatásokkal van saját magunkra, melyek kezeléséhez nem vagyunk elég fejlett szinten. A természetközeli életmód és a hi-tech utópia közötti székek között esünk bele a salakos mocsárba.

Az üzenet átvitelét végtelenül nehezíti, hogy kultúránk rögzített a modern élethelyzetben, és mindent csak ehhez képest vagyunk képesek definiálni.

Ugyanis amiről mi beszélünk, az a normális, az alap, a default, az eredeti, az előrevivő, az üdvöt és enyhet adó, nem pedig a falanszter fülsiketítő mormolása, amiben most élünk. De az lett normává.

Nézzük meg ezt kifejezést: vegyszermentes. Nem teljesen hajnál fogva előrángatott, illogikus és redundáns megoldás valamit azzal definiálni, hogy mi nem jellemző rá? 

Harmonikus, fenntartható, öklógiailag ellenőrzött gazdálkodásból származó.

Holott a lényeg az, hogy egészséges vagy nem, kapsz-e a természetben garantáltan nem fellelhető (> tehát felesleges > tehát káros) anyagokból dózist belőle? Beleillik a körülötted lévő holisztikus rendszerbe, vagy ellene hat? Pixellizálni próbál, vagy beleolvad a fraktálokba? 

Állandó nehézséget okoz egyszerűen definiálnom mások számára, hogy mi ez az egész, ami foglalkoztat, mivel e definíciónak végtelenül egyszerűnek és józannak kellene lennie, ezek a sokszótagos, gyakran idegen szavakból álló kifejezések pedig nem azok. És annál nagyobb kárt nem is lehetett okozni ennek az egésznek, minthogy rácsaptak egy olyan plecsnit, hogy "zöld". 

"the greening of the Common Agricultural Policy"

"green thinking"

" a zöldek tiltakoznak..."


Egyszer Zolóval ültem a Vittulában, és akkor rögtönözve azt mondtam neki, "fenntartható önmegvalósítás". Ez elnyerte a tetszését.

Egyébként azóta rájöttem, hogy bizonyos megközelítések szerint az "önmegvalósítás" spirituális fogalom: az életcélod, a beléd kódolt, személyedre szabott tanulási- és világalakítási feladat végrehajtása felé tett lépéseket jelenti. Úgyhogy most már nekem is egyre jobban tetszik.

De ez csak a szubjektív szint. Addig nincsen kiút, amíg nem értetjük meg, hogy ami mellett mi állunk, azt egyszerűen úgy hívják, hogy élet.

Endgame Content

"Nincs holnap." 


A lesújtó cím egy nagyon eredeti, utánozhatatlan hangulatú animációs filmet takar, mely fél órában, sok adattal, látványos grafikonokkal mondja el, hogyan és miért ér véget a jelenlegi, fosszilis energiahordozókra alapuló világrend a közeljövőben, és hogy miért elkerülhetetlen az összeomlás, alternatív energiaforrásokkal is (spoiler: mert a gyártás során az elektromos autóhoz, a napelemhez és a szélerőműhöz is olaj kell). 

"Megoldást" azért kínál persze, a film kb. utolsó 1 percében, de őszintén kiérezhető, hogy az nem valódi megoldás, csak jótanács arra, hogyan készítsd fel magad és a környezeted a visszafordíthatatlanra. Hetesi Zsolt hasonlatával élve: hogyan kezdd elültetni azt a fenyőerdőt, ami majd tompítja a becsapódásodat, amikor kiugrasz a zuhanó repülőből ejtőnyernyő nélkül.

A videót Dimitrij Orlov blogján találtam, akivel a Hetesi-féle Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport weblapján közöltek egy interjút. Orlov egyébként zseniális, szeretnék olyan masszív, sebészmaszkkal az arcán belezős stílusban írni mint ő. Az ő kijelentő módjai aztán ki vannak jelentve, kiöntve retorikai betonból. A filmes poszt alatt rögtön egy virtuóz írás a szerencse szerepéről a társadalmunkban, az alatt egy másik a téli biciklizésről, pazar.


Nos, ennyi szellemi táplálék elég is vasárnap délutánra.

Endgame Content: A masszívan többjátékos szerepjátékok azon része, ahol hosszú egyéni fejlődés után a játék kiteljesedik, és a legnehezebb, jellemzően koordinált csapatjátékot igénylő kihívások elé állítja a játékosokat, a játékban elérhető legnagyobb jutalmakért cserébe.

az égigerő fának ha

bzmeg Bobakrome Géczy Gábort oszt meg!! 

szétnyitja az agyamat a cájtgájszt

WACUUM RADAR: Géczy Gábor - Az égigérő fának, ha nem nő újra ága

wacuum.blogspot.com

Ezt a státuszfrissítést bírtam megosztani, mert ez nekem hatamas fless.

Bobakrome egy underground rapper, aki nagy belelátásról tanúskodó bölcsességeket reppel, "Élj a Zölddel!" című száma a legszebb és legigazabb ökohimnusz, amit valaha hallottam.

Sokat jelent nekem munkássága, és ide kívánkozik egy link, csendes téli estébe olvasnivalónak.

Géczy Gáborról tegnapelőtt hallottam először, pontosabban találkoztam vele, pontosabban előadott Somogyvámoson, az Élőfalu Találkozón. Egy virtigli parasztemberbe oltott jedi benyomását keltette, mondjuk azt megvallom, hogy ha valaki úgy kezdi az előadását, hogy "Namost az a helyzet, hogy egyáltalán nem érdekel a véleményetek arról, amit mondani fogok." az már nekem elvitathatatlanul szimpatikus. Ez ugyanis nem arogancia, ez sebesség. Vannak dolgok, amelyekről már nincs idő például vitatkozni: ha a másik nem ért veled egyet benne, akkor az érveid mellé teszel pár forrást, és integetsz neki.

Géczy a Magfalva nevű ökofalu-kezdeményezést képviseli, és bár egyszerűsít és pökhendi, igazságtartalma súlyos, mint egy hatvanmilliós traktor mögé kapcsolt nyolcsoros eke, amelyet majd üllőnek használva szalagkorlátból vájunk evőeszközt, ha eljön az idő - ezt egyébként nem pont ő mondta, ez csak egy hasonlat.

Ahhoz képest, hogy a viridián eszme mentén a társadalmi ismeretterjesztést tűztük ki nemrég, a fenntarthatósági eszmékre telepedett ezoterikus katyvaszt occam borotvájával lemetszendő, nos, kicsit kiábrándító volt ennek az embernek a természettani levezetéseit hallgatni, csakrástul, a szarodra reagálva megfelelő gyógynövényt sarjasztó talajostúl, mert érezhetően annyira frappáns és logikus, egyszerűen fogalmazva: igaz volt azt amit mondott, mint maga a permakultúra.


A videót egyébként diszklémelem, dehogy tudtam még megnézni az 1 óra 14 percét. 

(Van benne írásvetítő!)


UPDATE:

Megnéztem, amíg ökológiai összefüggéseket ábrázol, addig mindent aláírok, aztán viszont a Kárpát-medence kiváltságosságainak érvrendszerei már elég eszkábáltak (a világ legnagyobb aranykészlete a  Börzsöny alatt, tessék?), a Tamana-nevek pedig számomra nem azt mutatják, hogy "ez nem lehet véletlen", hanem, hogy pontosan így működik a véletlen. A földrajzi szóródás sűrűségi pontjai mondjuk kétségkívül érdekesek (pl. Panjabi, Csád). Szelektívnek tűnnek az érvek. Persze az is igaz, hogy a folyamszabályozás és a érrendszeri betegségek közötti összefüggés nekem sima ügy, mert előzetes olvasmányaim miatt el tudom fogadni, hogy a két dolog között van ugyan vagy 30 lépés, de attól még a kapcsolat fennáll, viszont ez a Kárpátok-téma mondjuk engem egyáltalán nem is foglalkoztat - a Gaia-elmélet, a természeti folyamatok lekövetése viszont eléggé. 


"Be open, especially when you think you already are."

jelentés a "városi kertek: magunkat adjuk" rendezvényről

"Magunkat adjuk", érted. :D  Nagyonjó.

Jó rég nem írtam, mindamellett eléggé mozgalmas időszak ez így fenntarthatósági, vagy milyen szempontból.

Hahh, nagyon érik már egy poszt a definíciós problémákról.

Szóval elmentem egy olyan szemlélettágító rendezvényre, ami leginkább belépő szintű öko-tudatossági célcsoportnak van szánva, kicsit hasonlóan a múltkori vitaesthez, a Gödörben. A Gödör azóta elköltözésben van.

Még el tudtam búcsúzni tőle, az EEC tanulmányaink továbbadásának módját terveztük ott egy résztvevővel, miközben jókedvű cigányok várták, hogy elkezdődjön a hangolás alapján elektronikával és népzenével vegyest koncert. A Gödör sosem volt a szívem csücske, de azért hiányozni fog az a civil miliő. A Szigetes vezetés alatt is biztos jó bulik lesznek, csak inkább a deszkáscipős hipszterségnek fog hódolni. Ez egy Gödör-hommage mellékszál volt most, az írásunk tárgyát  képező este a Millenárison került megrendezésre.

Az este egy Matthew Hayes nevű középkorú, kertész-fejű fazonnal kezdődött, aki annyira nem tudott jól magyarul szerintem, hogy ez indokoljon egy magyar nyelvű előadást, és nem is mondott semmi érdekeset, de legalább felírtam, hogy "Babatvölgyi Tangazdaság" meg "Zsombok Közösségi Ökogazdaság". Jópofa szinkronicitás, hogy teljesen más miatt keresgélve a mailboxomban, a permakultúra levlistán találtam egy tavaly őszi felhívást egy zsomboki eseményen való részvételre, ahol ez az úriember vezeti a programot melynek célja a "Cassine nevű modern egylovas munkagép bemutatása". Sőt, rakhatnék felkiáltójelet is: !

Az első felületes keresés semmit sem dobott ki, mivel a Cassine szó túl sok más dolgot is jelent, amelyek a Google szerint érdekesebbek, mint egy "modern egylovas munkagép". Pedig annál kevés érdekesebb dolog lehet, számomra az mindig könnyfakasztó, amikor tradícionális és hi-tech dolgok találkoznak. Ez olyan BraveStarr. És egyébként a low-tech-hi-tech, elsősorban költséghatékony és robusztus megoldások ötvözése nagyon is korszerű irányzat, lásd nyílt forráskódú traktor.

Aztán Kiss Csilla jött a Védegylet színeiben, aki megint elmondta, hogy a városi kertészkedés az "kritikai aktivizmus" is egyben, ami még mindig kurvajól hangzik. És ő is megosztott egy url-t: http://foodfromthesky.org.uk/

Aztán jött Fülöp Ádám, a FöldKelte színeiben. Most linkeljem vagy ne? Kezd unalmas lenni. De ha egyszer minden itt kezdődött.

Igazából azért mentem, mert elfoglalt srác, és gondoltam itt lesz módunk szót váltani. Elmondta a FöldKelte eredetsztorit, amit így egészben nem ismertem:

- 2008: Genf, Via Campessina tábor, itt megismerkedik a Reclaim the Fieldsszel

- 2009: A franciaország RtF találkozóra kimennek magyarok kb. húszan

- A masszív inspiráció közösségi akcióban sül ki. Nagyon szellemes, hogy úgy kerestek kertet, hogy konkrétan feladtak egy hirdetést, hogy parlagon lévő városi kertet művelnénk ingyen, jónapotkívánunk. És jelentkeztek tulajdonosok. Sokan!

- 2010. 04. 18.-án kezdődtek el az első munkálatok a békásmegyeri kertben, ami a Via Campessinának egy ilyen mozgalmi napja is

- Békásmegyer "mindenhonnan másfél óra". Ez például azt is jelenti, hogy ha lóg az eső lába, akkor nem indulsz el, pedig lehet, hogy aztán mégsem esik. De akkora volt a hév, hogy igazából mindenki leszarta, és minden hétvégén kizarándokoltak és csinálták.

- Két teljes szezont toltak végig. A média gyorsan ráugrott, index, Magyar Narancs, stb.

- A közösségi kert többféle koncepcióval működhet: ők, gondolom az RtF inspiráció hatására a "minden mindenkié" elv mentén dolgoztak és osztoztak. Csípőből gondolhatnánk, hogy akkor kapával és sarlóval vívott gladiátorcsaták mennek szüret idején, de nem, Ádám azt mesélte, hogy annyira sok volt a termés ahhoz képest, ahányan voltak a projektben, hogy mindig maradt többlet. Ha valaki csak egyszer lenézett a kertbe önkéntesnek, érdeklődni, az is teli kosárral távozott: "mindig tudtunk adni".

- Nyugaton ez olyan mint egy ökosejt, egy gaia-vírus: Brüsszelben a közösségi kertesek csak beindítják, 1-2 évig nyomják, felfuttatják a városi kerteket, és aztán szépen átadják a helyieknek, akiknek már csak "üzemeltetni" kell azt.


Ádám után Repka Ági jött, aki tisztességes vendéglátósképzés elvégzése után sem átallott vegán lenni, pontosabban a nyers irányzat specialistájává válni.

Namost, én a táborban majd' egy hétig ettem az ottani nyers menüt. Akkor már egy ideje kerültük a húst Jolival (néha mondjuk a hús nem került el minket), szóval zökkenőmentes volt a dolog. Sőt, ténylegesen az lett pár nap után, hogy kétpofára zabáltam a köleses-zöldséges kását. Nehéz leírni, de vannak olyan pillanatok, amikor az ember érzi, hogy amit magához vesz éppen, az töményen egészséges, az a testének csak jót jelent, és ez valami ordas-ősösztönt ébresztve kvázi-eufórikus töltekezésbe torkollik. 

Az valószínűleg könnyen elfogadható gondolat, hogy hevítés (főzés - sütés: hivatalosan 42 fokig melegíthető valami, addig számít nyersnek) során rengeteg anyag távozik a kajából, szétesnek az enzimek meg ilyesmi, nem értek hozzá. Dehát, bakker, nyers! Az nem lehet finom! Nem tudok mást mondani, tesztelni kell és hát igen: hússal jellemzően nem operál az irányzat. Viszont Ági mutatott képeket, és elképesztő dolgok vannak, például lejegyzeteltem egy ilyet, hogy "magból készült szósz", és amin kikészültem, az a vegán bejgli, ami úgy nézett ki mint egy álom.

Megéheztem, szevasztok.

Nyílt Forráskodú Traktor

Open Source Ecology - miért ne lehetne összerakni egy DVD-re mindent, ami kell egy működőképes közösséghez?

Marcin Jakubowski összeállított egy adatbázist 50 hasznos gépről, és társaivel ezeket sorra legyártják és tesztelik. A követelmények: újrafelhasználható anyagokból készüljön, és élethosszig tartson ki.

Alapozásnak itt a szemnyitogató 4 perces prezentáció.

És ez pedig maga a wiki: http://opensourceecology.org/wiki

Degrowth Collective 2012

A degrowth mozgalom Franciaországban indul az elnökválasztáson.

A kampány során a legradikálisabb elveiket tárják a köz elé, kínálják vitára.

For a decolonisation of our imagination, towards a society of well-being: it is time to get out of our toxic dependence on consumption and chose the qualitative over the quantitative. Work less to produce less but better, to consume less but, above all, to have a better quality of life: by privileging culture, conviviality, sharing and solidarity rather than economic competition and the “always more”.

Igazi francia vehemencia. Érdekes lesz figyelni, milyen médiaérdeklődés követi majd őket.

indigo flow

Elég gyakran idézem a FöldKelte tábor eseményeit, ez elkerülhetetlennek tűnik, mivel ez egy jól azonosítható mérföldkő számomra. Most valahová tartok, és ez az út onnan indult, ez egyre kétségtelenebbé válik az idő múlásával.

A tábor egyik konklúziója a "sokan vagyunk" érzés, ami eloszlatta az addigi világképemet. Onnantól nem elszigetelt, rendszerellenes szeparatistának gondoltam magam, hanem egy komoly százalékokban mérhető társadami réteg, legalábbis szubkultúra tagjának.

A "kulturális kreatívok" koncepcióját bemutató dokumentumfilm ezt globális szintre emelve arra hívja fel a figyelmet, hogy létezik egy az egész emberi társadalmat átfogó réteg (főleg magunkra, első világbeliekre gondolva persze, amely azért nem elnagyolt megközelítés mert mi alakítjuk a rendszert, amely mindenkire érvényes), akik hasonlóan gondolkodnak, sőt, hasonlóan kommunikálnak. Jól megértik egymást, a klönböző nyelvi ás társadalmi háttér ellenére gyorsna tudnak "egy hullámhosszra" kerülni. Az ilyen individuum sajátja, hogy a világunk jelenlegi problémáival intenzíven foglalkozik, erős motiváció van benne a változtatásra, és ezek mellett elszigetelt: azt hiszi, hogy egyedül van.

A konkrét számarányok országról-országra változnak, de a filmben más összefüggésben vázolt 20-80 százalékos arány nagyjából megfelel a helyzetnek.

Nem kedvelem az "aha-élmény" kifejezést, de a film számos rádöbbenést és pontosítást hozott számomra, illetve az interjúk során olyan gondolat is elhangzik, amelyet én magam alig 1-2 hónappal ezelőtt fogalmaztam meg magamnak.

A "kulturális kreatív" kifejezést úgy értelmezem, mint "össztársadalmi problémákra nyitott, újító szellemű". A határ itt sem lehet éles: szerintem a nagy többséget alkotó szürkemassza szélén vannak az érdeklődők, aztán jönnek az átmeneti térben mozgók, ahová magamat sorolom, és aztán a trú kulturális kreatívok, akik életformájukban teljesen sajátjukká tették a pozitív változásokat elősegítő tevékenységet.

A film formailag a reménykeltő háttérzenékkel és a fényes, nyílt terekkel az amerikai propagandafilmek legszebb hagyományait követi, de ezt nem róvom fel neki, mert nyilván tisztában van vele, hogy sokakra szemléletformáló hatással lehet a fő üzenet.  Mint ahogy azt sem kritizálom meg, hogy a végén a korszellemnek, jelenkorunk egyik legerősebb mémjének (2012!) pszeudo-tudományos magyarázatát is megpendítik, mely szerint tényleg könnyen lehet, hogy pontosan ez az az év, ahol eldől, hogy elindulunk -e a változás felé, vagy szembe kell nézünk a párhuzamos válságok megfordíthatatlan eszkalálódásával: ebben az értelemben pedig 2012 valóban az "új tudatosság" éve lehet, ahogy a maják és egyebek megüzenték nekünk.

A film műfaja tényfeltárás, de az interjúk során egyéni vélemények hangoznak el, ezt érdemes szem előtt tartanunk. Ahogy az EEC tréningen mondták: legyél nyitott, különösen akkor, amikor azt hiszed, hogy hiszen te már éppen eléggé nyitott vagy.

A téma természetesen jó példák, sztorik garmadáján keresztül mutatkozik meg: közösségi bankok, kommunák, ökogazdaságok vezéralakjait és cégeiket, szervezeteiket ismerhetjük meg, tehát a film alapszintű inspirációs és információs célnak is megfelel.

Nagyon ajánlom mindenkinek, akiben motoszkál valami korunk kihívásaival kapcsolatban, akár a devizahitele, akár a rákos rokonai ébresztik ezt az érzést benne. Lehet vele pár tudatossági szintet ugrani.

1 óra 20 perc, HD és kanapé javasolt.

http://vimeo.com/30212973

Viridian Design

Nem sok érdemleges történt a hótakaró szmogos mocsár alatt pihenő városban velem az évvégi hetekben, 2012 viszont határozottan elkezdődött.

Egyrészt az EEC-tréning első moduljának magyar kontingensével azóta találkoztam párszor, ami végülis mindenképpen jó fejlemény, mert a papírforma szerint az ilyen közösségépítős rendezvények projektgenerátori lelkesedése az utolsó esti buli tetőpontja után fullad közös érdektelenségbe, körbeikszel mindenki mindenkit facebookon aztán, hogy Gólem bá szófordulatával éljek, "Jóccakát.".

Jövő héten kezdődik a második modul, ami itt lesz Budapesten, érdekes lesz a Normafa Hotelbe "utazni" és négy napig ott dolgozni elzártan a nemzetközi csapattal. Érdekes lesz vendéglátni. (Mindig mindenki elmondja, hogy járt / gyakran jár Budapesten, mert az milyen király, én ilyenkor alig leplezetten szégyenkezem: alig ismerem a környező országokat, mármint elsőkézből)

And now for something completely different: van az a fless, hogy ugye sokmindent kéne egyszerre. Munka, sport, szórakozás, család, videójáték. Meg  például, hogy XY-t fel kéne hívni. "Be kéne ülni valahová." Ő hív, megintnemtudtamelmenni. Az viszont nagyon felemelő, amikor valaki a múltból csakúgy gondol egyet, és jelentkezik, olyan formában, ami meghatározza a továbbiakat, és ezzel a tennivalóid listájának mélyén porosodó, sárgult aktát úgy csapja oda eléd az íróasztalra, hogy önkéntelenül is azzal kezdesz foglalkozni.

A FöldKelte táborban három fő tematika szerint oszlottunk csoportokra: voltak a közösségépítők, a városi kertészek, és az ökofalusok. A három fő témán belül további alcsoportokra kellett bomlani, hogy a kívánatos 6-8-10 főre redukálódjon az egység, amelynek műhelymunkát kell végeznie. Én akkor még teljesen a Bükk - MAK LEADER helyi erőművekre, újrahasznosításra alapozott smart grid rendszerének bűvöletében éltem, így egyből egy hi-tech megújulós megoldásokra alapozott kiscsoportban találtam magam, ahol rajtam kívül szinte mindenki mérnök volt, és amelyre valaki később sajnos a "technokrata ökofalu projekt" önellentmondásos billogját sütötte.

Másfél év csend után, stílusosan az év első napjaira időzítve kaptam egy e-mailt Kristől, aki egy olyan komoly nevű helyen dolgozik mint az SE Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézete, amúgy hálózatkutató, bozótmíves, pipázik, függőágyban alszik, tehát nagyon eredeti személyiség. Elmesélte, mi változott, mit tanult azóta a "bright green" megközelítés témájában, ahogy jellemezhető ez a mi felfogásunk, a radikálisan luddita "dark green", illetve a fenntarthatóságot életstílusként, fogyasztási választasként megélő "light green" filozófiákkal szemben.

Kris hasonló tapasztalatokat gyűjtött mint én, csak patentebben tudja megfogalmazni. A zöld mozgalmak a technológiától és a tudománytól változatos mértékben, de félnek. Én ezt abban az értelemben megértem, hogy "nagy hatalom - nagy felelősség": jelenleg nem úgy tűnik, hogy társadalmunk a technológiákat mindannyiunk boldogulására használja fel elsősorban. De Krisnek, kicsit nehéz szívvel ismerem el, de igaza van abban, hogy a különböző, káros válságjelenségek "ilyen emergens dolgok" csupán, melyek az önmaga tehetetlenségétől mozgó, gyorsuló, egyre összetettebbé váló rendszer sajátosságai. 

Ez nem túl romantikus. Ez nem az a filozófia, amely alapján szkíta harcosként nézünk a dombtetőn a szélbe, az Illuminátusok omniprezens ármánykodásának ködébe bámulva kevélyen. Nincs ellenség. A felelősség nem jelölhető ki egyértelműen.

A "fényesen csillogó zöld" megközelítés szerint a válságokból nincsen kiút sem fogyasztás, sem tüntetés által. Az kevés. Ahogy Hetesi Zsolt mondta, te hiába mész ki a vadonba és élsz olyan természetbe simuló életet, mint Maugli, attól még "a rendszer összezár" körülötted: ezzel semmit nem javítottál a globális helyzeten, sőt. Ahogy Bill Rees, az "ökológiai lábnyom" fogalmának kidolgozója fogalmaz: "Mindannyian ugyanazon a hajón utazunk. Annak, hogy ki mit csinál a saját kabinjában, semmiféle hatása nincsen arra, hogy merre megy a hajó."

A Viridian Design Movement tervezési, esztétikai közegből indult. Azért választották színüknek a természetben a magentához hasonlóan szinte egyáltalán nem fellelhető, kékesen zöld árnyalatot, hogy ezzel szimbolikusan jelezzék: fenntarthatósági gondolkodásuk nem a társadalom eddigi vívmányainak visszabontására alapoz, hanem a meglévő tudások helyes irányba terelésére.

A pánikszerű elzárkózás, az ezoterikus hisztéria helyett tehát a létező alternatívák hirdetése, az ismeretterjesztés, a párbeszéd lenne a fontos.

Akkor is, ha egyébként már túl késő.

endless roads

Endless Roads 2 - The Island from Juan Rayos on Vimeo.

Gyász.

Ez az az érzés, ami gyakran elfogja, állandó kihívás elé állítja az átmeneti mozgalmak szereplőit. A fájdalom, amit afelett érzünk, amit már elvesztettünk, és a szorongás amiatt, amit még el fogunk veszíteni. Amikor már tudod, hogy el fogsz utazni, és a városod már akkor hiányzik, amikor még a kedvenc helyeiden ülsz benne.

Nosztalgia. Elégia.

Ez fog el engem is, amikor decemberi enyhe szürkeségben, félhomályos irodában, este hatnak beillő hétfői reggel 10-kor nézünk fullscreenen HD videót egy csapat gördeszkás lányról, akik Mallorca hegyi szerpentinjein suhannak le longboardjaik hátán, lusta naplementében, átgondoltan választott zenékre. A nagyszerű dolgokra emlékeztet, amikre képes ez a rendszer, a legjobb pillanataiban.

Jó öreg modern civilizáció. Jó móka volt, amíg tartott.

Jelentés a "Növekedés és Fejlődés" vitaestről

Véletlenül értesültem tegnap este arról, hogy lesz ez az esemény a Gödörben, úgyhogy hamarjában elmentem. Hetesi Zsoltot a FöldKelte tábor óta nem láttam élőben, nem akartam kihagyni a lehetőséget.

Az este sokáig ilyen entry-level fenntarthatósági témák körül mozgott, oil peak, biodiverzitás-csökkenés, globális gazdasági rendszer anomáliai, stb.

Most csak néhány lefirkantott jegyzet:

- Kedvtelve idézgetett adat, hogy a GDP sehol sem arányos az emberek boldogsági szintjével (GNH), vannak egészen extrém országok is, mint például Nepál, amely a legszegényebb és legboldogabb országok közé tartozik egyben. Azt viszont eddig nem tudtam, hogy van 1 régió a bolygón, ahol az egyéni vagyon nagysága és az átlagos egyéni boldogságszint között igenis van összefüggés: ez Kelet-Európa. Ezek mi vagyunk.

- Az emberiség 20 százalékára esik az összes energiafogyasztás 80 százaléka, jó kis mantra.

- Irodalom: Tim Jackson, és a Steady State Economy: gazdasági rendszerek növekedés nélkül

- Egyik kedvenc hétköznapi tébolyom: amerikai cégeket felment a kormányuk bizonyos környezetvédelmi vállalások alól, mert az "veszélyezteti a versenyképességüket". Ez ugyanaz a lemez, mint amikor szmogriadót kéne hirdetni, de nem tesszük, mert az valakinek nem kényelmes.

- Frugality - frugalitás, az "önkéntes egyszerűsítés" életvezetési elve. Vegyél vissza, 'ázzeg! (mondjuk hogy erre a kifejezésre az első találat az én posztomra mutat, az egyfelől remek, másfelől elég szánalmas és kiábrándító)

- "Ez olyan, mint amikor tudjuk, hogy süllyed a hajó, de a mentőcsónakok felkeresése helyett inkább lezabáljuk még a svédasztalt."

- Az egész fenntarthatósági "mozgalom", vagy "filozófia" egyik kulcskérdése a negatív szkepszis, az "úgyis minden hiába" egyébként nagyon is megalapozott elve, na ennek a gondolatkörnek adott gyújtóst Hetesi azon megjegyzése, mely szerint ha te kilépsz a pazarló városi életformádból, az nem jelentkezik energiamegtakarításként, ugyanis a rendszer "összezár" körülötted, és boldogan emészti fel azt az energiát, amit te megspóroltál. Sőt, azzal, hogy kimész az erdőbe, csak újabb energiát vonsz el a párhuzamosság kiépítésével.

- Irodalom: James Lovelock munkássága, "He is best known for proposing the Gaia hypothesis, which postulates that the biosphere is a self-regulating entity with the capacity to keep our planet healthy by controlling the chemical and physical environment."

- Irodalom: Christopher Lasch: The Culture of Narciccism (1979)

- a Kérdés-Válasz rész azzal kezdődött, hogy egy srác bekérdezte Hetesit, hogy neki mégis mi a személyi terve a következő három évre. A válasz az volt, hogy mindennek ellenére azért próbálja ő is csökkenteni az ökológiai lábnyomát és fenntartható gazdálkodást folytat egy vidéki helyszínen, amit nem árul el, hol van, mert nem szeretne katasztrófa-elkerülő-turizmust vonzani oda, lol. Szóval amikor valaki nem képes a hedonista beletörődés útját választani, akkor ezek szerint azért mégis megvannak a mintázatok.

- A végére teszek ide egy aranyos pandamacit, mert az internetezők szeretik a szép képeket állítólag:

a bőrödön érzed majd

Sophie indult egy fotópályázaton, ahol a szélenergia szupremáciáját kellett hirdetni. Támadt egy ötlete, és mi voltunk a modelljei.

"A bőrödön érzed majd, hogy milyen energiát használsz." - a pályázati anyag mottója.

"A Városi kertészet, mint közösségfejlesztés és kritikai aktivizmus"

Ha otthon lennék ma este, ezt az eseményt nem hagynám ki.

Ott lesz a FöldKelte első és eleddig utolsó városi kertjének két vezető egyénisége, ott lesz Rosta Gábor, aki a városi kertészkedés egyik kortárs vezéralakja, és a Gang csoporttól is lesz ott valaki, akik ha jól emlékszem belvárosi udvarokat bekertesítésére motiváltak több lakóközösséget is sikerrel. 

De Rzeszówban vagyok egy EEC-képzésen, és perceken belül kezdődik a megnyitó, úgyhogy most off.